A szállásfoglalás csaknem fele interneten történik

2013. 07. 10.

Az eNET – a Magyar Hotel Monitorral közösen – idén először elkészített, a magyarországi online szálláshely piacot vizsgáló kutatása szerint 2012-ben a teljes hazai szállásdíjbevétel 45%-a, mintegy 58 milliárd forintnyi szálláshelyfoglalás érkezett online csatornákon keresztül. Az internetes piacon a legnagyobb szeletet a szállásközvetítő portálok hasítják ki.

A magyar turisztikai piac az utóbbi 5 évben fokozatosan nyitott az online csatornák felé, ahol minden korábbinál fontosabb szerephez jutott az árazás, az átgondolt, letisztult kommunikáció, a pozitív értékelések és a nyújtott, különböző extra szolgáltatások milyensége.

A szálláshely piac főváros-centrikussága még mindig számottevő – köszönhetően a turistáknak és a céges foglalásoknak – azonban a konferenciaturizmus helyett a szállásadók marketing tevékenysége egyre inkább az egyéni vendégekre irányul. Ennek megfelelően mind a hazai, mind a külföldi vendégek elérésére használható, saját eszközök mellett (honlap, telefon) a közvetítők szerepe is felértékelődött.

A hazai szálláspiac online realizált forgalmára, és a közvetítői piac helyzetére vonatkozóan eddig nem állt rendelkezésre, rendszeres és minden szegmensre kiterjedő, elfogadott mérési módszertan, így a szálláshelyek és a közvetítést végző szereplők is csak a saját, valamint a szűkebb konkurencia képességeit ismerve hozták meg döntéseiket. Az eNET ezért célul tűzte ki – hogy az e-kereskedelem egyik legdinamikusabban fejlődő és méretében legnagyobb volument képező területét is rendszeres mérésekkel fogja vizsgálni.

Piacméret

A KSH által mért adatok szerint, a teljes hazai (nettó) szállásdíj bevétel tavaly 129 milliárd forint volt. Ebből az online szegmens méretét vizsgálta az eNET – Hotel Monitor kutatása. Az eredmények alapján az online foglalt vendégéjszakák összesített értéke 2012-ben 58 milliárd forint volt, melyből online közvetítő szereplőkön keresztül 29 milliárd forgalom realizálódott. Ebből a legjelentősebb szeletet a klasszikus szállásközvetítők képviselik, mintegy 21 milliárdos közvetített szállásdíj bevétellel. A bónusz/kupon oldalak, és az online utazási irodák magyarországi szálláshelyeket kínáló (utazási költség nélkül vett) ajánlatai további 4-4 milliárdot tesznek ki.

Élen a Szallas.hu

A klasszikus szállásközvetítői modell szereplői voltaképp kínálatösszesítő, gyűjtő oldalak, melyek a foglalási igények közvetítését végzik, fizetési és valós idejű foglalási lehetőség biztosítása esetükben ma még nem jellemző. Jutalékos modellben működve a szálláshelypaletta szolgáltatási szintjét a „zimmer frei” jellegű, kiadó szobáktól egészen az 5 csillagos szállodák kínálatáig a lehető legteljesebben lefedik. Koncentráltságot tekintve 10-15 szereplő osztozik a keresleten, melyek közül a magyar Szallas.hu a legjelentősebb, évi 6,5 milliárd Ft-os közvetített szálláshelyforgalommal.

A bónusz/kupon oldalak értékesítési modellje ezzel szemben kezdetektől fogva széles választék nyújtása helyett a kedvezményes ajánlatokra helyezi a hangsúlyt. A modell megítélése vegyes a szálláshelyek körében, a sajtóban is több, egymásnak ellentmondó megítélés látott napvilágot, azonban abban mindenki egyetért, hogy megfelelően kezelve a bónusz/kupon értékesítésnek forgalomnövelő hatása van, és többek között a nehezen értékesíthető, hétköznapi kapacitások feltöltésére is kiválóan alkalmas módszer. A szállásfoglaló oldalak logikájával szemben – ahol fix időpont foglalható – a bónusz/kupon oldalak meghatározott intervallumon belül szabadon felhasználható utalványt értékesítenek, tényleges, náluk megvalósuló fizetéssel egybekötve.

A kedvezmény hatása és az impulzus vásárlás is nagyban függ az ajánlat tálalásától, csomagolásától, ezért csak azok a szálláshelyek versenyképesek, melyeknél valamilyen élmény is társul a pihenéshez, legyen az wellness, spa részleg, kalandpark, vagy épp egy gyertyafényes, romantikus vacsora. Ilyen típusú igényeknek pedig leginkább a szállodák felelnek meg, illetve náluk érvényesül leginkább a visszatérési hajlam is.

A bónusz/kupon piac a szereplőket tekintve igencsak telített, az általános kínálatú oldalak mellett számos, kifejezetten szállásra szakosodott szereplő is versenyez a vendégek kegyeiért. Ezen a területen a Szallas.hu bónusz/kupon oldalaként működő SzallasGuru.hu és a NeMaradjLe.hu is képes felvenni a versenyt a bónusz/kupon piac vezető szereplőivel.

Saját felületek

A forgalmi mutatók vizsgálata mellett a kutatás fontos hangsúlyt fektetett a szálláshelyek online jelenlétének többi aspektusára is.

A közvetített forgalom szerint legnépszerűbb szálláshelytípusok közül a szállodák 96%-a rendelkezik saját honlappal, és ezek szinte mindegyike tartalmaz foglalási felületet is. A panziók tekintetében is hasonló a helyzet, a döntő többségnek van saját honlapja és azon van valamilyen foglalási felület is, az apartmanok és vendégházak esetében azonban már jóval árnyaltabb a kép, itt csak valamivel több, mint 60%-nak van webes megjelenése, melyek közül minden második kínál foglalási lehetőséget is.

A saját honlap és foglalási felület arányainál is kisebb szerepe van jelenleg még a foglalási felületen elérhető fizetési lehetőségnek. Ilyen megoldással a megkérdezett szálláshelyek csupán 37%-a rendelkezik, többségük (66%) pedig szálloda. Ennek ellenére a saját felület létjogosultsága nem kérdés, hisz az ilyen módon beérkező foglalások után nem kell közvetítői díjat fizetnie a szálláshelynek, ráadásul a közvetlenül foglaló vendégek általában többet költenek és lojálisabbak, így ezzel az eszközzel várhatóan már idén is több szálláshely fog élni.

Kommunikációs eszközök

Kommunikáció terén a szálláshelyek 93%-a igénybe vesz online eszközöket is, melyek közül a legjelentősebb – a saját honlapon kívül – a közösségi média használata. A panziók 40%-a, az apartmanok 46%-a, a vendégházak 48%-a, a 3*-os szállodák 32%-a, a 4*-os házaknak pedig a 20%-a használja a közösségi médiát. Ez a használat egyelőre a külön költést nem igénylő jelenlétre korlátozódik, professzionális közösségi média szolgáltatásokat jellemzően inkább a 4-5*-os szállodák vesznek igénybe évi pár milliós költségvetési kereteken belül.

Az online jelenlét erősítésében kiemelt szerepe van a keresőmarketingnek is szinte minden szálláshely-szegmensben, de érdemben leginkább a szállodák és panziók költenek rá.

Míg a hírlevelek a szállodáknál igazán fontosak (30-40% használ hírlevelet minden szállodai kategóriában), addig a banner-hirdetés a panziók, apartmanok, vendégházak körében emelhető ki, mint fontos kommunikációs pillér.

Kapacitáskezelés

Az online felületek fontosságának növekedése végett a szálláshelyek is egyre több – egymástól független – közvetítőn és felületen keresztül töltik fel kapacitásaikat, a beérkező igények és foglalási szándékok kezelése is fontossá vált, már a kisebb szállástípusok esetében is. Az ilyen folyamatok kezelését egyszerűsíteni hivatott kapacitásmenedzsment rendszerek azonban ma még nem kellően elterjedtek, annak ellenére sem, hogy több magyar fejlesztésű szoftver is forgalomban van.

A kutatás szerint megkérdezett szálláshelyek csupán 26%-a használ ilyen folyamatkönnyítő eszközt, miközben a szállodák többsége már él a megoldás nyújtotta előnyökkel.

A jelenlegi 26% azonban várhatóan már idén is növekszik majd. Az interneten vásárló, közel 2 milliós tábor körében bevett szokás például a repülőjegyeket és a különféle belépőket is online, valós időben foglalni, fizetni, így ez az igény a közeljövőben fokozatosan megjelenik majd a szálláshelyet kereső, leendő vendégek körében is.

A szálláspiac tehát online értékesítés tekintetében fejlődő pályán van, az e-kereskedelem más területeihez hasonlóan egyre több emberhez jut el, ennek köszönhetően pedig a szálláshelyet üzemeltetők előtt is a korábbiaknál sikeresebb évek állnak.

eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.

A felmérést az eNET és a Magyar Hotel Monitor 2013. tavaszán készítette, több mint 6000 magyarországi szálláshelyet tartalmazó mintán, CAWI módszertan (számítógéppel támogatott online kérdőíves interjúk)