eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.

A helyi önkormányzatok internethasználati szokásai, 2001. IV. negyedév

2002. február 01.

A GKI Gazdaságkutató Rt. negyedévente az önkormányzatok körében is felméri az internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus kormányzat fejlődését. A 2001. IV. negyedéves felmérésünk legfontosabb, összegző eredményei a következők.

2001. IV. negyedévében az internettel rendelkező önkormányzatok aránya a 2001 harmadik negyedévi felmérésünkhöz képest markánsan – mintegy 11%-kal – bővült, a válaszadó önkormányzatok 69%-a jelezte, hogy rendelkezik internet kapcsolattal. Emellett a válaszoló önkormányzatok 23%-a arról adott tájékoztatást, hogy az internetet 12 hónapon belül tervezi bevezetni. Azon önkormányzatok akik egyelőre nem is tervezik az internet bevezetését, kizárólag a községi önkormányzatok köréből kerültek ki, arányuk 8%. Az internethez való hozzáférés régiónkénti vizsgálata alapján megállapítható, hogy legszélesebb körű az internet hozzáférés elterjedtsége Közép-Magyarország és Dél-Alföld önkormányzatai körében, míg Közép-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön az önkormányzatok az átlagosnál kisebb arányban rendelkeznek internet kapcsolattal.

2001-iv-jelentes-onkormanyzat-internet

A hozzáférés tekintetében a korábbi hagyományos vonali kapcsolat helyét egyre inkább átveszik a modern, gyors adatátviteli jellemzőkkel bíró telekommunikációs csatornák. 2001. IV. negyedévére az ISDN típusú hozzáférések száma az önkormányzatok körében maga mögé utasította a hagyományos vonali kapcsolatot. A kapott válaszok alapján a következő 12 hónapban az analóg modemes és az ISDN kapcsolat megoszlása az egy-harmad két-harmad arányban alakul. A bérelt vonali, illetve kábel Tv telekommunikációs csatornákat igénybe vevő önkormányzatok száma ezektől messze lemaradva következnek, a technológiák elsősorban a városi hivatalokra jellemzőek.

Intranettel a válaszoló önkormányzatok mintegy 12%-a rendelkezik. Településtípusonként azonban – az intranet optimális kihasználásához szükséges üzemméret miatt érthető módon – nagy eltérések mutatkoznak az intranet alkalmazása tekintetében. Amíg a községi önkormányzatok elenyésző része veszi igénybe a belső kommunikációs hálózatot, addig a városok majdnem fele, a megyei jogú városok több mint fele és a kerületek kétharmada már alkalmazza.

Az önkormányzatok a hagyományos vezetékes telefonvonalak használata mellett meglepően nagy számban alkalmazzák a mobilkommunikációs eszközöket is. A válaszadó önkormányzatok esetén a vezetékes telefonvonalak számának átlagos értéke nyolc, az átlagos mobiltelefonok száma pedig öt, ami a mobilkommunikáció komoly felzárkózását jelenti. A faxkészülékek alkalmazásának továbbra is meghatározó a szerepe, önkormányzatonként átlagosan két fax készülék a jellemző. A személyhívó nem jellemző telekommunikációs eszköz ebben a szektorban.

Becslésünk alapján összesen az országban az önkormányzatok tulajdonában lévő személyi számítógépek száma 37 ezer db és az alábbi táblázat szerinti átlagok jellemzik az önkormányzatokat településkategóriánként.

2001-iv-jelentes-onkormanyzat-pcszam

Az önkormányzatnál alkalmazott számítógépek meghatározó hányada (70%) a 3-5 éves modelleknek tekinthető Pentium I-II (vagy ezzel azonos paraméterekkel rendelkező PC). Arányát tekintve kevés, abszolút számát tekintve, az alkalmazhatóság tekintetében még mindig sok 486-os és korábbi PC “szolgálatáról” (18%) nyilatkoztak a válaszolók. Ennél is kisebb arányú (12%) Pentium III-IV processzorral felszerelt (vagy ezzel azonos paraméterekkel rendelkező) modern számítógép segíti a válaszadó önkormányzatok munkáját. Az ún. PDA-k (Personal Digital Assistant) használata nem jellemző az önkormányzatokra.

2001-iv-jelentes-onkormanyzat-pctipus

A válaszoló önkormányzatok csupán 24%-a jelezte, hogy saját weboldalt üzemeltet. A saját honlappal nem rendelkező önkormányzatok 46%-a azonban a helyzeten egy éven belül változtatni kíván. Ettől függetlenül 38%-uk továbbra is azon az állásponton van, hogy nem tervezi saját honlap létrehozását. A városok és a kerületek azon önkormányzatai amelyek még nem hozták létre saját információs oldalt gyakorlatilag az elkövetkező egy évben ezt pótolni szándékoznak.

2001-iv-jelentes-onkormanyzat-weboldal

A már működő teleházak, telekunyhók mellett a községi önkormányzatok 30%-a, a városi önkormányzatok 25%-a, és a kerületek 40%-a kíván egy éven belül teleházat vagy telekunyhót létrehozni.

Hasonló kutatásaink

FŐBB KUTATÁSI TÉMÁINK
bónusz/kupon, e-kereskedelem, e-kormányzat, e-pénzügyek, e-turizmus, elektronikus hírközlés, frekvencia, információs társadalom, informatikai biztonság, internet-előfizetés, internet-gazdaság, internet-használat, internet-hozzáférés, internet-penetráció, internetbank, internetes kereskedelem, K+F, karácsony, közösségi oldal, média, mobil fizetés, mobil pénztárca, mobil vásárlás, mobilinternet, mobiljáték, mobiltelefon, NGN, okostelefon, online játék, online vásárlás, PC, tablet, távközlés, TV, videómegosztás, VoD