eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.

Fellendülő internetes boltok – 2 milliárdos féléves forgalom

2003. július 01.

A GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. és a Westel Rt. – a Sun Microsystems Magyarország Kft.-vel együttműködésben készült – felmérése szerint 2003 I. félévében a hazai internetes boltok forgalma közel 2 milliárd forint volt. Az interneten keresztüli vásárlások száma ugyanebben az időszakban 300 ezerre becsülhető. Ez alapján az online vásárlások átlagos értéke kb. 6000 forint volt.

A várakozások derűlátóak a teljes éves árbevétel tekintetében, hiszen 2003 második félévében az első féléves forgalom kétszeresét várják az online áruházakat üzemeltetők (köszönhetően a szezonalitásnak, a karácsonyi vásárlásoknak). A tisztán internetes áruházak háromszoros, míg az offline háttérrel is rendelkező boltok közel másfélszeres növekedésre számítanak az év második felében. Az egy vásárlásra jutó árbevétel tekintetében a válaszadók 20%-os növekedést valószínűsítenek.

A várakozások alapján a 2003. évi internetes kiskereskedelmi (B2C) forgalom mintegy 6 milliárd forintra becsülhető, amely harmadával több, mint a 2002-ben mért teljes B2C forgalom.

Az online áruházak forgalma (Milliárd Ft)
2003-i-jelentes-online-fellendulo

*előrejelzés – Forrás: GKIeNET-WESTEL-SUN

A kutatásról
2003 második negyedévében közel 250 online áruházat1 kerestünk fel e-mailen keresztül önkitöltős kérdőívünkkel. Az online áruházak jelenlegi helyzetét és jövőbeli várakozásait a válaszoló több mint 60 online bolt válaszai alapján elemeztük.

Hasonló kutatásaink

  • Az online áruházak helyzete, 2003. II. félév
    Várakozás feletti eredmények A GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. és a T-Mobile Magyarország Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-vel együttműködve - negyedévente felméri a hazai ele...
  • A turizmus helyzete az internet gazdaságban
    Bár a szabadidő-eltöltéssel kapcsolatos információk és tartalmak a legkeresettebbek közé tartoznak a világhálón, a hazai szálláshely-szolgáltatók online szolgáltatásainak használata még nagy lehető...
  • Az online áruházak helyzete, 2002. IV. negyedév
    "Mennyiségi növekedés mellett minőségi fejlődés" 2001-hez képest tovább bővült a hazai online áruházak piaca és a mennyiségi növekedés mellett a minőségi fejlődés jelei is láthatók. Az áruházak ...
  • Soha nem látott magasságokban a hazai e-kiskereskedelem
    Ismét kiváló évet zártak a hazai e-kereskedők. Minden korábbi várakozásnál magasabb, 273 milliárd forintos nettó forgalom realizálódott a magyarországi e-kiskereskedelmi szektorban 2014-ben. Ez a t...
  • Minden 25. forintot a neten költenek el a magyarok
    A magyar online kiskereskedelmi forgalom az elmúlt években dinamikus növekedést produkált, nem volt ez másképp a tavalyi évben sem. 2015-ben a magyar online kiskereskedelem nettó forgalma először s...
  • Egyre több webkosarat tol a magyar
    A gazdaság kevés területén látni olyan mértékű növekedést, mint amit az internetes kereskedelem produkált 2011-ben – derül ki a GKIeNET – T-Mobile: „Jelentés az internetgazdaságról” májusban közzét...
FŐBB KUTATÁSI TÉMÁINK
bónusz/kupon, e-kereskedelem, e-kormányzat, e-pénzügyek, e-turizmus, elektronikus hírközlés, frekvencia, információs társadalom, informatikai biztonság, internet-előfizetés, internet-gazdaság, internet-használat, internet-hozzáférés, internet-penetráció, internetbank, internetes kereskedelem, K+F, karácsony, közösségi oldal, média, mobil fizetés, mobil pénztárca, mobil vásárlás, mobilinternet, mobiljáték, mobiltelefon, NGN, okostelefon, online játék, online vásárlás, PC, tablet, távközlés, TV, videómegosztás, VoD